Az alkotásról - landmine

Az alkotásról


Mi az alkotás eredete? A folyamat irányított vagy spontán? Tudatos vagy tudattalan?
A cikkben ezen kérdéseknek próbálok utánajárni, ill. helyére tenni pár kapcsolódó fogalmat.


CIKKEK - ZENEI BLOG


2016-08-19 • Bejegyzés: landmine






'Az alkotás a világon a legszomorúbb dolog, mert úgy bánunk vele, mint egy mostohagyerekkel...'

-indíthatnám az írást ezzel a szlogennel. Egy olyan gyerek, akit kényünk-kedvünk szerint kihasználunk, megalázunk, majd odavetünk a feledés martalékának. De még ha a világ legnagyobb zsenije is ez a gyermek, mit ér, ha mindezt senki sem tudja róla, hisz' senki sem ismeri?


Vannak-e mércéi egy alkotásnak?


A mostohaszülőt úgy hívják, hogy egoizmus. Bárki könnyen válhat ilyen szülővé, a legnagyobb művésztől kezdve a legtehetségtelenebbig. Nem a túlértékelésre és a büszkeségre gondolok. Egy mű lehet kétségkívül óriási, korszakalkotó, felkavaró, vagy épp fájóan üres és unalmas, és teljesen mindegy, ki mit gondol róla; az értékelés az alkotáshoz sem nem tesz hozzá, sem el nem vesz belőle (bár képes az ízlést formálni). Az alkotás azonban mindig szubjektív, nincsenek általános mércéi. Egy zene, film, vers, stb. túlértékelése (akár az alkotó, akár a közönség részéről) önmagában nem egoizmus. A büszkeség sem egoizmus (inkább csak egy tényező, ami némi érettséggel a helyén kezelhető). Az értékelés csak egy vélemény. A vélemény mindig szubjektív - az egoizmus viszont objektív dolog.

Az objektív itt azt jelenti, hogy egységesen megfigyelhető - és inkább folyamat, mint minőség. Sokan alkotnak, írnak meg, vagy hoznak létre dolgokat, de alig vizsgálja valaki magát a folyamatot. Hogy az alkotás hogyan is megy végbe. Tényleg egy irányított, tudatos folyamat? Vagy inkább spontán és tudattalan? Honnan jön? Mennyi idő alatt jön létre? Mi formáljuk, vagy magától formálódik?


Az inspiráció eredetének kutatása


Ha a fenti kérdésekre őszintén akarunk válaszolni, legjobb esetben is (ha még sohasem foglalkoztunk ezzel a kérdéssel) azt mondhatjuk, hogy nem tudjuk pontosan. Az alkotás alapja mindig valamilyen inspiráció. Akár érzelmi, akár mentális. Viszont az inspiráció nem valamilyen közvetlen munka eredménye. Nem hívható elő és nem siettethető erőfeszítéssel. Az inspiráció esetében a "na majd most én"-típusú hozzáállás nem működőképes, és azt nem hatja meg. A legjobb, amit tehetünk érte, az alázat és a türelem. Igazodni hozzá. Követni az ő játékszabályait.

Az inspiráció tehát nem irányítható. Önműködő. Ennek hátteréről igen keveset tudhatunk. Nem inteligencia és nem éberség kérdése. Egyszerűen nem lehet rálátásunk tudatalatti folyamatokra, hogy mi miért és hogyan kombinálódik. Milyen előzmények hatnak katalizátorként, és miket mozdítanak meg a tudatalattiban (s hogy ezek a dolgok miért alakultak úgy, ahogy alakultak). Valószínűleg egy indíttatás vagy egy tett nem olyan lenne, amilyen, ha nem történtek volna meg bizonyos dolgok, amik megtörténtek. Ez alapján azt mondhatjuk, hogy a minket ért hatások mind hatnak ránk - vagyis hatnak az alkotásunkra. Akkor viszont része annak a múlt, a képzelet (jövő), a megélés, a pillanatnyi hangulat (jelen), milliónyi szituáció, amik egymásra hatottak, emberek, helyzetek, amik kiváltották őket.. egyszóval az alkotásban végtelen sok dolognak benne van a maradványa, és végső soron végtelen sok dolog játszott közre a megszületésében - így tehát legalább annyira a "végtelen sok dologé" is, mint a miénk. Az alkotás az egész univerzumot összekapcsolja.



Az alkotás misztikuma


Egy jó ötlet.. egy jó dallam.. egy logikai megoldás.. egy szép gondolat.. egy érzés.. mind-mind spontán érkeznek, kiszámíthatatlanul. Nem azért bukkan fel hirtelen egy jó ötlet, mert én azt akartam, hogy épp felbukkanjon egy jó ötlet. Ha így lenne, bármikor születnie kéne egy jó ötletnek, amikor csak akarnám. Nem azért bukkan fel pont az a dallam, ami, mert én pont azt akartam, hogy ez a dallam pont így szóljon a fejemben. Az inspiráció nem szabályozható. Hogy mindezt a múlt, a tudatalatti, vagy valami más irányítja, valószínűleg sosem tudjuk meg. Ez a rejtély egyelőre -és talán örökre- a misztikum birodalmában marad.

Az egoizmus magával az alkotással, s ezzel a misztériummal szembeni csalás. Akkor csalás, ha úgy gondolok rá, hogy "én csináltam", ez itt "én vagyok". Hogy "én irányítok". A jogformálással egyáltalán nincs gond. Mint ahogy azzal sem, ha pénzt szerzünk alkotásainkból. Természetesen csakis a tudatosság számít. A nyelv kevés ennek feldolgozására. Mondhatom, hogy a "zeném" - s közben lehetek tisztában ezzel a háttérfolyamattal, a végtelenségével, a megfoghatatlanságával, s azzal, hogy mennyi minden másnak is köszönhető még. És adózhatok neki csendesen, nem feledve önállóságát és szépségét.




CIKKEK - ZENEI BLOG

FŐOLDAL