Átiratok - landmine

Az átiratok világa


Mitől lesz eredeti egy átirat? Milyen lehetőségek rejlenek a feldolgozásokban?
Két karakteres példán keresztül beszélek lehetőségekről, megoldásokról, technikai és hangulati elemekről.


CIKKEK - ZENEI BLOG


2017-08-24 • Bejegyzés: landmine



(A cikkek tartalmának, anyagainak más helyeken való megjelenítése csak engedélykéréssel lehetséges!)






Mitől olyan nehéz jó átiratot csinálni?


A feldolgozások és az átiratok világa egy igen érdekes és különös, s egyben izgalmas világ. Egy már meglévő dalt, a maga egyéni világával és teljességével átfogalmazni mindig nagy kihívás, főleg, ha az előadó a saját arcára tudja formálni és valami egészen mást tud kihozni belőle, mind hangulatban, mind hangszerelésben, stílusban, tempóban, stb.

Ebben a fejezetben két átiratot mutatnék be -tippekkel, elemekkel, hogy hogyan is legyen egy feldolgozásból valami eredeti és tényleg ötletes-; mindkettőt Krisz héthúrosával felvéve.


Metálból akusztikusba...


Az első egy In Flames dal, az Only for the weak. Ez az egyik kedvenc dalom tőlük, nagyszerű dallamokkal és váltásokkal.

Hogy egy igazi átdolgozás legyen a dologból, úgy gondoltam, még a metálos jelleget sem hagyom meg: kikapcsoltam a torzítót és végig natúr hangszínben hagytam a gitárt. A riffekben lévő kvinteket hangnem szerinti akkordokká alakítottam át, s így a héthúros erős basszusaival szép harmóniamenetet és egyben egy markáns kíséretet kaptam. A szaggatott lüktetést dempfekkel oldottam meg; a bridge résznél bontásokra váltottam a refrén előtti fokozás és előkészítés érdekében (ill. a refrén alatti szinti hangjait szintén a bontások hozzák). A szólógitár melódiáit több helyen oktávokkal dúsítottam, de a bridge alatti ikergitáros dallamot (ami mellesleg a dal csúcspontja) végig meghagytam, azt nem lehetett bolygatni.

Hangulatilag az eredeti szenvedélyt és romantikát igyekeztem megtartani a háttérben, bár a megtörtséget erőteljesebben sikerült átemelnem ebbe a verzióba. A téma karaktere mégis meglehetősen megváltozott, és ez az új karakter új dimenziót adott a dalnak, dallamoknak.





Hangulati disszonancia növelése


A második egy jazzy-klasszikus: Brubeck Take 5-ja. Az eredeti előadás is sok sejtelmességet hordoz (detektívfilmek közkedvelt zenéje..), itt most megpróbáltam még fokozni ezt egy különös hangulatú, rövid szólóval, ill. a reverbes szólóhangzással.

A dal szaxofon-dallama nagyon érzékeny és finom dinamikai megoldásokkal operál, ezt próbáltam átvinni én is - amennyire a digitális hangzás engedi.. A szóló alatti két akkord (Em7, Hm7) bőven hagy teret a szólókban az alterációkra, különféle disszonáns megoldásokra-oldásokra. Az üveghangos bevezető még csak színezőhangokat használ, majd az első motívumtól kezdve jócskán beleengedtem a kromatikus- és körülíró hangokat, melyek az akkordok funkciós hangjainak (terc, kvint, szeptim) érzetét borítják meg. Feszültségkeltésként néha alterált dom7 bontásokat (pl. H7#5) vagy felsőtartományt (pl. Em9/11/13=F#m7) használtam, vagy kritikus hangokon állítottam meg dallamokat (pl. disz, cisz).








Végezetül jöjjön még egy picit régebbi is, egy Ennio Morricone téma az Óceánjáró zongorista legendája c. filmből. Az eredeti zongorára íródott, ezt próbáltam átültetni gitárra. Persze a kétszólamú zongorát (jobb és balkéz, akkord-dallam) nem volt könnyű megvalósítani, de nagyvonalakban, némi egyszerűsítéssel mégis sikerült (az eredeti kottát hívtam segítségül a művelethez, és abból dolgoztam át). A kamera mikrofonhangja nem produkált csúcsminőséget, de sebaj :)






További két dal átdolgozása:
Seal-Kiss from a rose
Morcheeba-Enjoy the ride




CIKKEK - ZENEI BLOG

FŐOLDAL