A zeneelméletről

2016-10-14 • Bejegyzés: landmine

A cikkek tartalmának, anyagainak más helyeken való megjelenítéséhez engedélykérés szükséges!

A zenélés nem elméleti tárgy. Az idők folyamán nem kevés korszakalkotó zene született, amelynek szerzője nemigen konyított sem az összhangzattanhoz, sem a kottaolvasáshoz, de még talán a hangnemekhez sem. Természetesen a másik oldalon ott a zeneelméleti tudorok tábora, akik izgalmas új összefüggéseket találtak, s ezzel rengeteg új dolgot hoztak be a zene világába. Zenélni, alkotni tehát lehet így is, úgy is, elméleti tudással vagy anélkül... de mégis mi a legfőbb különbség a két út között? Mit nyerünk az elméleti háttérrel? Miben segít nekünk a zenei folyamatok tanulmányozása?

Mi is pontosan (és mi nem) a zeneelmélet?

Először is, érdemes lenne megfogalmazni, mi is pontosan (ill. mi nem) a zeneelmélet. A kottaolvasás pl. önmagában még nem zeneelmélet. A zenében a kotta olyasmi, mint az írásban a betűk ismerete. S bár ezen ismeret nélkül is tudunk beszélni, értelmesen fogalmazni, kifejezni magunkat (vagyis zenélni), írni (lejegyezni) azonban még nem. Ehhez szükséges a kotta (vagy tab, különféle táblázatok, esetleg modernkori segédje, a hangfelvételek). A szolfézs (a köztudomással ellentétben) sem zeneelmélet: ez a zenetanulásnak egy olyan ága, ahol a hallást fejlesztjük különféle módszerek segítségével (ami persze igényel némi elméleti tudást - így kapcsolódik is hozzá).

A zeneelmélet a zenei folyamatok, összefüggések vizsgálata, aminek segítségével képet kaphatunk arról, hogy mi miért történik, hogyan kapcsolódnak össze különféle dolgok a zenei nyelvben, ill. hogy mi mire épül, és miből alakul ki. A zeneelmélet mindig múltbeli mintákból indul ki, és feldolgozás vagy alkotás esetén ezt az eredményt emeli át a jelenbe.
Mielőtt bármilyen zenét egyáltalán tanulmányozni kezdhetnénk, már rendelkeznünk kell egy produktummal. Ebből máris következik, hogy a zeneelméletet megelőzi az inspiráció és az önkifejezés (bár utóbbiakra is hathat az előbbi). Az elmélet néhol egy már megjelent formát vizsgál - máskor pedig egy még meg nem jelent formát befolyásol vagy alakít ki.
A zene formai világa egy nagyon szép, különleges rendszer. Nemcsak nagyon tiszta, rendezett és logikus (minél inkább belelát valaki, annál inkább látja), hanem minden apró részlet összefügg, egymásra épül, mint egy kifinomult mátrix. Rendezettsége már-már matematikai alapokon nyugszik, összefüggéseinek tisztasága a fizikai és természettörvényekkel teszi rokonná, logikai struktúrájához közeli az informatikai-programozási nyelvek világa.

Mindenkinek szükséges ezt tanulnia és értenie?

Akik elkezdenek zenét tanulni, általában megijednek a zeneelmélet-kifejezés hallatán. Ez persze betudható egyrészt a "nyelv" komplexitásának, ismeretlenségének; másrészt annak, hogy a zenélés kezdők szemében sokszor még csak egy szórakozás, egy hobbi - s mint ilyen, nem szeretnének mellé/bele fölösleges terheket. És ez így rendben is van, mert aki mindössze kedvenc dalait szeretné eljátszani, az tökéletesen megvalósítható zenei vizsgálódás és különösebb összefüggések ismerete nélkül is. Majd egy idő után, ha ez a lépcsőfok megvalósult, és elkezdi érdekelni, mélyebben megérinteni a zenei formák és tartalmak világa, esetleg az alkotás, ott már felmerülhet a vágy és a szükségesség a zenei összefüggések iránt is.

Néhányan úgy mélyülnek el zenei útjuk során, hogy látszólag továbbra sem értenek a zene elméletéhez, a gyakorlatban mégis megfigyelhető egy fejlődés, egy tapasztalati tudás kialakulása. Talán továbbra sem tudják mondjuk, mi az a 'nóna', mégis szívesen fejezik be motívumaikat 'kilencesen', vagy raknak '9-es színezőhangot' akkordjaikba. Egy idő után ez a tapasztalati tudás igen komoly szintekre képes jutni (a zenével való foglalkozás idejének, a szorgalomnak, kitartásnak és a nyitottságnak függvényében), de ez viszonylag ritka eset, s ennek ellenkezőjét ideje korán érdemes felismerni és belátni.
Elméleti háttér nélkül is sok-sok nagyszerű dolgot megvalósíthatunk zenéinkben (főleg, ha jó hallással vagyunk megáldva...), de nagy százalékban azért ennek is megvannak a korlátai. Akár stílusbeni, akár kiteljesedési, továbblépési. Ha ilyesmi korlátokat nem szeretnénk, annak megoldása, ha a "fülre hagyatkozós" módszer mellett értünk is. Közel sem születik mindenki ösztönösen működő és fejlődő zenei érzékkel, és csak kevesen tudják idejük nagy részét a zenélésre szánni - de ez is könnyen orvosolható az elmélet folyamatos, kitartó, könnyed tanulásával és megértésével.

Mit adhat az elméleti ismeret, és mik a gyakorlati vonatkozásai?

Az elmélet, a zenei rendszerek értése -érdekességei mellett- alapból egy hasznos, átfogó képpel ajándékoz meg, aminek segítségével beleláthatunk konkrét folyamatokba, megérthetünk bizonyos elemeket, és tudni, érteni fogjuk, mi miért szól olyan jól vagy mik a sekélyes, sablonos megoldások. A kulcsszó az 'átlátás' és az 'értés'. A zeneírásnál -főként ha már meguntuk saját korlátainkat és valami egyedit, valami frisset, újat szeretnénk- mindenképp ajánlatos elmerülni az összhangzattanban, ill. különböző stílusokból meríteni, azokat vizsgálni, elemezni, próbálkozni.
Elméleti tudásunk idővel beleszövődik az élő zene eszköztárába, attitűdjébe, és mintegy észrevétlenül ott áll a háttérben, áttevődik tudattalan szintekre, és onnan "dolgozik". Még ha szándékosan akarjuk is száműzni, kiiktatni, akkor sem enged elemi hibákat, közhelyeket véteni. Ebben persze a jó hallás is méltó társ.
Az elméleti tudás (a jó hallással karöltve) óriási fegyver lehet az alkotás, vagy épp a mélyebb átélés területein is. A zeneelméletet nem izoláltan érdemes tanulni és tanítani, hiszen az élő zene szerves része. Nem egy száraz, különálló rendszer. Mindent azonnal át kell vinni a gyakorlatba, és fordítva: a gyakorlatot elméletben is fontos érteni. Ha így járunk el, a zeneelmélet nem unalmas, öncélú, felesleges teher lesz, hanem egy nagyon is hasznos, szükséges, sőt, könnyed eszköz céljaink megvalósításához.