A művészet analizálása
A naturális elv működése
Hogyan vonatkozik a mai folyamatokra?
Régóta téma, hogy vajon az ember tényleg képes-e alkotni, vagy inkább a természet mintáit és sémáit használja fel és azokból reprodukál? Az elemekből való építkezés is alkotás? Hol van az egészséges határvonal a művészet és az intellektus arányai között? Kell-e a művészethez intelligens "beavatkozás" -ill. milyen mértékben? Nem válik-e túlzottan mesterkéltté a szándékolt tervszerűség és célirányosság?
Egyáltalán hol tartunk ma, merre felé halad ez a tendencia?
A mesterséges intelligencia jól szemlélteti, hogy korábban létrehozott mintázatokból, sémákból új, meggyőző produktumok hozhatók létre. De vajon ez ugyanazt jelenti-e, mint az eleven művészi kifejezés? Az átlagos zenehallgató persze képes ezt is befogadni, élvezni - és ezzel az elv el is érte a célját: megfogta a művészetet, elemeire szedte, vizsgálgatta, mintákat állított fel és újra összerakta. Mint egy recept a hozzávalókkal, ami, mint látjuk, tényleg újraalkotható.
Az intelligens ember ugyanezen az elven működik: elemzi a művészetet (pontosabban a termékeit), megpróbálja a lehető legtöbb szemszögből megvizsgálni, sémákat, mintákat kreál és azokat használja fel újra és újra. És alkot így mindenféle produktumokat -többek között zenéket is. Sokszor igen meggyőző, profi színvonalú muzsikákat. Mi több, tovább is gondolja, és a régi elvek helyére újakat állít, és valami újat alkot. Amit más még nem csinált.. A művészetnek fejlődnie kell.. Új világokat kell felfedezni, új szintekre kell lépni, új utakat nyitni..
A fenti folyamat mögött mindig egy-egy szándékolt terv húzódik. Ez a fajta művészet általában akar valamit. Az alkotó elismerést, sikert szeretne, a műve pedig meghódítani a művészvilágot és zászlóvivővé válni. Önmagában egy megírt, de fiókban maradt mű értelmetlen, mert nem ér el semmilyen célt. Léte csak a reflektáló emberek világában bír haszonnal. Minden ilyen alkotásnak meg kell szólítania valakit, tehát egyfajta igényt kell kiszolgálnia. Az igények függenek az aktuális trendektől, formáktól (kulturális szokások, befogadóképesség, stílus, stb), tehát mindig figyelembe kell venniük az adott kort és helyet. Egy kortárs komolyzene, jazz vagy elektronikus zene nem tudna prosperálni az 1500-as években, mert egyszerűen nem talál(hat)na befogadóra.
Ugyanez az Energia az, ami az embereken keresztül is megnyilvánul, amikor alkotnak. Akár sémákból, akár intellektusból, akár élményekből, érzésekből, stb.. a mozgatórugó kevésbé számít.
Ugyanakkor e vezérelv mögött nincs szándékolt terv. Nincsenek emberi céljai, igényei. Egyszerűen csak megnyilvánul, és ebben a megnyilvánulásban nincs szüksége sem elismerésre, sem igazolásra.. Mindegy neki, hogy egyetlen befogadója van (pl. az alkotó) vagy esetleg egymilliárd. Az is mindegy neki, hogy milyen formában kel életre, mert nem a formája számít, hanem a mögötte lévő megfoghatatlan, kifürkészhetetlen minőség. Emiatt aztán nem köthető időhöz és térhez sem. Egyszerre van (jelen) minden korban, változó köntösben..
Amikor az ember ehhez az "alkotó energiához" hozzátapasztja saját céljait és intellektusát, az módosítja annak alaptónusát, gyöngíti tisztaságát és természetességét. A céltalannak célja lesz, és az időtlen belezuhan a tér-idő fogságába.
Amikor az ember hagyja, hogy ez az "alkotó energia" csak átfolyjon rajta, és minél kevesebb saját célt, szándékot, tervet, elvárást von be, annál inkább meg tudja óvni annak tisztaságát és erejét -és ezáltal időtlen létét is.
Az "igényes, fejlett" mai emberi elme a technikás zenéket (formákat) keresi és értékeli -mert ma egyszerűen ez a trend. (Ez nem csak a zenére vonatkozik, hanem globálisan minden művészeti ágra) A technika persze hasznos, hiszen segít formába önteni egy elképzelést; de a belső kényszer, amely folyamatosan értékeli, irányítja és ellenőrzi a folyamatot, már hátráltató tényező lehet. Ez a tendencia olyan mértékben képes eltorzulni, amikor már szinte csak a míves technika, a hangzás, az izgalmas formák számítanak és nyűgöznek le -a mögöttük lévő tartalom másodlagos, vagy egyáltalán nem is lényeges.
Ha a technikai felkészültség, a komplexitás önálló értékmérővé válik, könnyen háttérbe szorulhat az a kérdés, hogy a zene a formai megoldásokon túl mit képes közvetíteni, és milyen élményt tesz lehetővé. Ha a befogadók fókusza eltolódik az intellektuális zenehallgatás felé, megeshet, hogy egy szép, tiszta, egyszerű dallam meg sem érinthet, hiszen "nem üti meg az izgalmi szintet".. Ennek a korszellemnek a ráhatása, hogy a forma ugyan egyre "szebb", de az "alkotó energia" tisztaságát egyre kevesebb helyen találjuk -és még ha találjuk is, nincs, ki befogadja.
A jó hír, hogy trendek jönnek és mennek, de az időtlen tartalom -léténél fogva, mivel mindennek az alapja- eltűnni nem tud. Mindig itt van, még ha más-más formákban is. Aki a művészetet nem (ki)használni akarja, hanem átélni (akár alkotóként, akár befogadóként), annak számára mindig elérhető.
A valódi alkotó alkotás közben eltűnik, átadva helyét az "alkotó energiának". A valódi művészet, a maga tisztaságában mindig önálló.