Elsőként kezdjük a hölgyekkel
Következzenek az urak
Ebben az írásban a kedvenc akusztikus dalaimról írok néhány sort, amik leginkább megérintettek és hosszabb idő múltán sem koptak ki emlékezetemből (ill. virtuális cd-lejátszómból).
Joni Mitchell egy különleges, karakteres zenei világgal rendelkezik, kivételes harmóniai- és dallamérzékkel megáldva. A legtöbb dala nekem kissé túl vidám, de a fenti képességei még így is vitathatatlanok.
Van azért pár kedvencem tőle, pl. a Tin Angel, aminek extra merengős hangulata mindig el tud ragadni. Hihetetlen dinamika van az énekben, ami már önmagában sajátos atmoszférát teremt - amit gitáron a fura sus akkordok remekül szolgálnak és színeznek. A szöveg hangulatfestő képei sem maradnak el a dal nagyságától.
Ezt a dalt, szinte egy időben Tom Rush is felvette, az ő verzióját hasonlóképpen nagyon szeretem. Nagyon érdekes, hogyan tud ugyanaz a dal különféle verziókban más-más hangulati tónust hozni, kiemelni. Ebben talán a komorság jelenik meg erősebben, mégis, itt is van tűz és melegség. Az ő verziója vonósokkal (és több gitárral) is dúsított, ill. a szöveget is átírta E/3 személybe.
(Utóbbiból én is felvettem egy verziót)
Jonitól nagy kedvenc még a For Free is, ami egy gyönyörű zongorás alapra hozott mixolídos dallam. Emelkedettség és sokféle értelemben megélt érzékenység jellemzi a dalt, aminek szövegében egy apró, egyszerű eseményt tesz időtlenné és halhatatlanná.
Gyönyörű képek a szövegben, remek dallamos-akkordos kíséret a gitárban, elképesztően tiszta, kimunkált, ragyogó énekhang - ezek képezik az elegyét ennek a szép, szomorkás dalnak, melynek harmóniaköre magán viseli a 60-as, 70-es évek stílusjegyeit - de még egy kis klasszikus ízt is kapott végén a zárlattal. Ez egy olyan dal, amit nem éri meg csupán egyszer végighallgatni.. :)
Hangulatilag meglehetősen visszafogott, ívek nélküli, pillanatnyi lenyomat ez - egyszerűségében mégis rejlik valamilyen egyetemesség, letisztultság, meg nem fogható tökéletesség. Ha kellene, sem lehetne mit hozzátenni.
Scott Weiland óriásit énekel, hangja telve van ezerféle érzelemmel; a finomságok már önmagukban élményt jelentenek. A zenekar alázatosan, apró mozzanatokkal tölti fel és önti formába ezt a remekművet, aminek refrénje számomra minden hallgatással egyre kitörölhetetlenebb. Ha létezik erős ihletettségű, megismételhetetlen dal, akkor ez mindenképpen az.
... és a végére jöjjön ebből egy kis saját átirat zongorán